V4 – Együttműködésből konzultációs fórum
Az elmúlt két-három évben gyengülni látszik a Visegrádi Együttműködés (V4) uniós pozíciója és befolyása. A tagországok közötti törésvonalak több fontos kérdésben is mélyültek. Ezek közül a legmeghatározóbb az Oroszországhoz (és Kínához) való viszony különbözősége és ehhez kapcsolódóan az eltérő biztonságpolitikai és geopolitikai megfontolások. Az egyes országok külön úton járnak, és egyre inkább a V4-en kívüli nemzetközi társulásokban keresik az érdekérvényesítés lehetőségét.
Lassú kiüresedés
A Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta V4 hosszú évekig sikeres regionális együttműködésnek számított Európában. Leginkább akkor volt képes hatni az EU-ra, amikor egységesen tudott fellépni és követelései nagyrészt összhangban voltak a közös európai célokkal. Így például a legfontosabb visegrádi célok – maga az uniós csatlakozás, a keleti partnerség és a Nyugat-Balkán európai integrációjának elősegítése – az EU prioritásai közé is emelkedtek. Hasonlót láthattunk 2014-től, amikortól a V4-országok szorgalmazták az EU energiaforrásainak diverzifikálását, ami a 2022-es Ukrajna elleni orosz agresszió következtében az EU és tagállamai számára is fontossá vált. Sőt, a V4-ek a menekültválságot követően képesek voltak befolyásolni az uniós migrációs politikát is.
Az elmúlt pár évben azonban a V4-en belül erősödött a megosztottság, és elindult egy kiüresedési folyamat. Ennek egyfajta betetőzése volt, amikor Petr Pavel cseh elnök idén márciusi beiktatása után tett pozsonyi látogatásán kijelentette, hogy a V4-et jelenleg már csak egy olyan konzultációs fórumként fogja fel, amelynek nincs ambíciója közös kül- és biztonságpolitika kialakítására és koordinálására. Később ugyan a visegrádi soros elnökséget július óta betöltő cseh kormány nyilatkozatai kezdeményezőbb hangot ütöttek meg, ahogy szlovák, magyar és lengyel részről is elhangzanak időnként a V4 újjáélesztéséről szóló megnyilvánulások, mégis, az aktuális helyzetet tekintve pontosnak látszik Pavel megfogalmazása.
Ezt támasztja alá, hogy a V4 naptára szerint 2021-ben még 16, 2022-ben viszont már csak 10 magas szintű találkozót bonyolítottak le a tagországok az együttműködés keretében. Egyes találkozók pedig elmaradtak, vagy elhalasztva valósultak meg. Szakpolitikai munka persze jelenleg is zajlik a V4 keretében, és működik az uniós csúcstalálkozókat megelőző visegrádi különegyeztetés is, de jelentős, az európai politika befolyásolására alkalmas közös álláspontok kialakítására az országcsoport most aligha képes.
Megosztottság az Oroszországhoz való viszonyban
A megosztottság egyik fő oka az Oroszországhoz való viszony eltérő megítélése. Az elmúlt két év első látványos szakítása 2022 márciusában, közvetlenül az Ukrajna elleni orosz támadás után történt, amikor a magyar V4-elnökség idején a védelmi miniszterek budapesti találkozóját a cseh és a lengyel kormány lemondta, nem titkoltan az Orbán-kormány Kreml-barát politikája miatt. A cseh és a lengyel kormány ugyanis nem nézte jó szemmel, de a nemrég leköszönt akkori szlovák kormány külügyminisztere is többször élesen bírálta az Orbán-kormány Moszkva-barát retorikáját.
Miután a 2022-es év közepén Szlovákia vette át Magyarországtól a soros elnökséget, az együttműködés legkevésbé vitatott ügyeire fókuszált, így például az energiaforrások diverzifikálása, az atomenergia felhasználása, a közlekedés és a fenntartható fejlődés kapcsán folytatott együttműködést állította a középpontba. A feszültség azonban továbbra is fennállt Magyarország Oroszország-politikájával kapcsolatban, ami a házelnökök V4-es találkozójának lemondásához vezetett 2022 őszén. Ezt a találkozót végül 2023 február elején pótolták Pozsonyban, ahol a felek hangsúlyozták: azokban a témákban keresik az együttműködést, amelyekben több a közös, mint a megosztó elem, és megpróbálják elkerülni azokat a kérdéseket, amelyekben eltérő állásponton vannak. Hasonló érvelést alkalmazott később Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is, aki egy interjúban elismerte, hogy bár a V4 „nem most éli a legjobb időszakát”, az együttműködést biztosítja, hogy arra koncentrálnak, ami mindenkinek érdekében áll.
Csakhogy, amíg a V4-országok alapvető eltérő biztonságpolitikai és geopolitikai kockázatnak látják az orosz terjeszkedést Ukrajnában, addig az Oroszországhoz és a háborúhoz való viszony aligha fog teljesen háttérbe szorulni.
Hogyan tovább?
A V4 jövőjét illetően sok múlik tehát az ukrajnai válság kimenetelén, amely a második világháború után kialakított és a hidegháborút követően megerősített európai biztonsági rendszer teljes átalakulását eredményezi. Bár viták zajlanak a lehetséges forgatókönyvekről, és az Ukrajna melletti európai kiállás elfáradhat, jelenleg úgy tűnik, hogy Kelet-Európában azok az országok erősödhetnek meg, amelyek Oroszországgal szemben foglalnak állást a kiterjesztett euroatlanti integráció keretében. Lengyelország és Ukrajna szerepe különösen meghatározó lehet a térségben, ami a V4 működését is alapvetően befolyásolni fogja.
Magyarország eddig is jórészt egyedül maradt Kreml-barát külpolitikájával, még a V4-en belül is. Ezen némileg változtathat Robert Fico újbóli hatalomra kerülése Szlovákiában, de a térség és a V4 egészét nézve az országok többsége Oroszország terjeszkedésében látja a legnagyobb biztonsági kockázatot, és nem a nyugati szövetségi rendszerben. Ebbe az irányba tolja az egyes kormányokat a közvélemény is. A Globsec 2023-as felmérése szerint a közép-kelet-európai térség nyolc vizsgált országa közül csak Szlovákiában (40%), Bulgáriában (44%) és Magyarországon (54%) nem volt túlnyomó többsége annak az álláspontnak, miszerint az ukrajnai háborúért Oroszország a felelős. Ugyanezekben az országban maradt relatíve alacsony azok aránya, akik biztonsági fenyegetést látnak Oroszországban a saját országukra nézve, de még így is Szlovákiában 54%, Magyarországon 48%, Bulgáriában pedig 34% tart az orosz terjeszkedéstől.
A másik fontos, a közeljövőt meghatározó tényező az októberben lezajlott lengyelországi választás eredménye. A küszöbön álló új lengyel kormány aligha fog majd olyan külpolitikát folytatni, amely szembemegy az EU főáramával.
Ahogy Zgut-Przybylska Edit is írta korábban blogunkon: a V4-ek közül Lengyelország és Csehország alkothat majd egy eddiginél jóval konstruktívabb tandemet az Európai Tanácsban. A magyar kormány pedig legfeljebb a szintén Kreml-barát irányba lépő szlovák kormánnyal tud eseti alapon együttműködni, de ez a szövetség nem pótolja a lengyel szövetség elvesztését.
A lengyel választás következményei ráadásul túlmutatnak a kétoldalú kapcsolatokon. A magyar kormány Kreml-barát irányvonala már 2015 óta arra sarkallta Lengyelországot, hogy a Visegrádi Együttműködés alternatíváit keresse a régióban. Középhatalomként és a régió egyik legerősebb államaként Lengyelország számos olyan regionális együttműködés középpontjában áll, amely Ukrajna támogatásának kérdésében alternatívát szolgáltat a V4-gyel szemben. Ilyen a Három Tenger Kezdeményezés, a Lublini Háromszög, a Weimari Háromszög vagy a Bukaresti Kilencek. Ezeknek a kezdeményezéseknek a középpontjában a NATO és az EU keleti szárnyának Oroszországgal szembeni megerősítése és Ukrajna támogatása áll, így kiemelt helyet foglalnak el a lengyel stratégiai gondolkodásban.
A V4-szövetség vagy kiürül, vagy – egyáltalán nem Orbán Viktor szája íze szerint – a Varsó-Prága-tengely mentén vesz új lendületet: a katonailag, politikailag és gazdaságilag is nagyobb erőt képviselő, Nyugat-orientált Csehország és Lengyelország még inkább domináns pozícióba kerülhet Közép-Kelet-Európában, míg az Oroszország és más keleti autokráciák iránt elkötelezett Orbán-rezsim egyre inkább csak a Balkánon találhat magának partnereket.
A Political Capital és a Friedrich-Ebert-Stiftung témában készült tanulmánya, A V4 jövője és az Orbán-rezsim külpolitikai mozgástere (pdf) itt elérhető.
A tanulmány angol nyelvgű összefoglalója, a The future of the V4 and the Orbán regime's room for maneuver (pdf) itt érhető el.
