Álhírek elleni küzdelem az oktatásban

A Social Development Institute és a Political Capital – a Heinrich Böll Alapítvánnyal együttműködésben – 2019 folyamán megvalósult kutatásának az volt a célja, hogy megismerjük a tanárok és a 16-24 éves fiatalok véleményét, tapasztalatait a tudományos ismeretekkel és közéleti témákkal kapcsolatos álhírekről, a jelenség mértékéről, az álhírekkel szembeni fellépés lehetséges módjairól, valamint az ezzel kapcsolatos tanári igényekről.

A kutatás három részből állt. Online kérdőívünkben, és az arra épülő mélyinterjúkban a középiskolai tanárok körében gyűjtöttünk adatot, fókuszcsoportos beszélgetésekkel pedig felmértük a 16-24 éves fiatalok álhírekkel kapcsolatos ismereteit és tudatosságát.

A teljes tanulmány itt érhető el (pdf, 2 721 KB).

Fő megállapítások

A kutatásból világosan kiderül, hogy az álhírek problémáját mind a diákok, mind a tanárok jelentősnek látják, a téma iránt erős az érdeklődés. Az oktatási rendszer ugyanakkor kevésbé képes kezelni ezt a jelenséget, melynek fő okai a pedagógusok leterheltsége és a szakmai támogatásuk hiánya.

A diákok magabiztosan vallják, hogy ki tudják szűrni az álhíreket, a fókuszcsoportos foglakozások során azonban túlzottnak bizonyult az önbizalmuk, ami nem feltétlenül járt együtt a megfelelő ismeretekkel. A kérdőívet kitöltő tanárok kétharmada szerint pedig a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek.

A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez. Ilyenek például a közügyek iránti érdeklődés, a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség, az együttműködés, a vitakultúra.

Ahogy a tanárok látják (az online kérdőíves felmérés és a tanári mélyinterjúk alapján)

• A kérdőívet kitöltő 210 pedagógus nagy többsége arról számolt be, hogy hetente vagy még gyakrabban találkozik olyan hírekkel, információkkal, amelyekről azt gondolja, hogy azok félrevezetően mutatják be a valóságot, vagy akár teljes egészében A tanárok többsége online közösségi hálózatokon (főként Facebookon) találkozik álhírekkel.
• A válaszadók meglehetősen magabiztosak abban, hogy be tudják azonosítani az álhíreket. A mélyinterjúkból az derült ki, hogy elkülönítették magukban azokat a forrásokat, amelyekben megbíznak, és azokat, amelyekben nem vagy kevésbé bíznak meg. A vélt álhírekkel kapcsolatos kritikai beállítottság elsősorban attól függ, mennyire fontos, érdekes számukra a hír. Olyan hírrel, amelyről nem tudják első ránézésre eldönteni, hogy igaz-e, csak akkor foglalkoznak, ha annak témája kifejezetten érdekli őket, releváns számukra. Egyéb esetben nem fordítanak energiát az ellenőrzésre.
• A válaszadó oktatók nagyon veszélyesnek tartják az álhíreket, mind a társadalom egészére, mind az iskolájuk diákjaira nézve. A mélyinterjúk során megoszlottak a vélemények arról, hogy a közéleti témákkal vagy a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek-e a veszélyesebbek. Míg többségük szerint a közéleti témájú álhírek rövid távon, gyorsan hatnak, a tudományos ismeretekkel kapcsolatos álhírek hosszabb távon, a hatásuk pedig tartósabb. Az interjúalanyok többsége ugyanakkor kiemelte, hogy a diákok többsége elsősorban nem ilyen témájú álhírekkel találkozik, hanem celebekkel és életmóddal (pl. étrendkiegészítőkkel) kapcsolatos, bulvártémájú álhírekkel, valamint saját társasága tagjainak magánéletével kapcsolatos pletykákkal.
• A kérdőív kitöltőinek kétharmada szerint a középiskolás korosztály a felnőttekhez képest jobban ki van téve az álhíreknek. A tanárok túlnyomó többsége szerint a diákok nem tudják jól beazonosítani az álhíreket. A mélyinterjú során ugyanakkor többen is azt mondták, hogy a diákoknak jobb „antennájuk” van az álhírek felismerésére, mint az idősebbeknek. A fiatalok jobb álhírkorrekciós képességét támasztja alá több kognitív pszichológiai vizsgálat is, a fiatalok sérülékenységét és erősebb kitettségét ugyanakkor sokan kiemelik.
• Teljes az egyetértés a vizsgálatban résztvevő tanárok között abban, hogy szükség volna az álhírek felismerésével kapcsolatos készségfejlesztésre és a tudatosság erősítésére. A nagy többség szerint a szülőknek, a pedagógusoknak és az iskoláknak egyaránt nagy szerepet kell vállalniuk az álhírek elleni fellépésben és készségfejlesztésben.
• A kérdőívet kitöltő pedagógusok többsége arról számolt be, hogy iskolájukban nem volt szervezett foglalkozás, készségfejlesztés az álhírekről. Az viszont gyakran előfordul, hogy a pedagógus – tanórán vagy azon kívül – beszélget a diákjaival álhírekről, nem ritkán a diákok kezdeményezésére. A középiskolás korosztályban tehát egyértelműen kitapintható az érdeklődés és az igény, hogy beszélgessenek álhírekről.
• A szervezett iskolai programok legnagyobb akadálya, hogy az intézményvezetők, pedagógusok, oktatási szakemberek nincsenek kellően felkészülve arra, hogyan lehetne, kellene az álhírekkel foglalkozni az iskolában. Emellett az időhiány és a tanárok leterheltsége is jelentős akadály. A tanárok egy jelentős része szerint a téma politikailag érzékeny mivolta okán sincs több fejlesztés, a válaszadók fele pedig bizonytalan abban, hogy lehet-e egyáltalán az iskolában közéleti témájú álhírekről beszélni.
• A kérdőívet kitöltők több mint fele egyáltalán nem kap az iskolájában segítséget ahhoz, hogy erősítse a diákok álhírekkel szembeni immunitását – pedig igény volna rá. Részletes útmutatókra, segédanyagokra mindenképp szükség van, ahogy viszonylag nagy igény mutatkozott a tapasztalatcserére, a kollégákkal, szakértőkkel való egyeztetésekre is.
• Azzal kapcsolatban, hogy milyen készségeket érdemes fejleszteni a diákok körében, interjúalanyaink hasonló javaslatokkal éltek, mint amiket a fiatalok a fókuszcsoportokban maguk is megfogalmaztak. Egyebek mellett javasolták
  • a közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény felkeltését,
  • a kritikus gondolkodás, a médiaismeret, a forráselemzői készség fejlesztését,
  • az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítását,
  • az empátia, az együttműködés, a kommunikáció és a vitakultúra fejlesztését.

Ahogy a fiatalok látják (a fókuszcsoportos kutatás alapján)

• A fiatalok az álhíreket leginkább az átveréssel, a félrevezetéssel, a lájkvadászattal, a pénzszerzéssel, kisebb részben pedig a politikai manipulációval azonosítják. Saját tapasztalataik az álhírekkel kapcsolatban korlátozottak, álhírként elsősorban a legegyszerűbb „átverések” jutnak eszükbe. A részigazságokra épülő, de következtetésében teljességgel hamis álhír nem igazán ismert számukra, legalábbis saját példát alig tudtak hozni rá. Az álhírek terjedését ugyanakkor zavaró, negatív és veszélyes folyamatnak tartják.
• A közélet, a politika, azaz a világ eseményeinek feldolgozása, megvitatása többnyire nem a kortárscsoportban zajlik. Kisebb mértékben családi körben történik, de sokaknak ez szinte teljesen hiányzik az életéből.
• A fókuszcsoportban végzett, az álhírek beazonosítását és ellenőrzését célzó gyakorlat azt mutatta, hogy az elsődleges „radarjuk” viszonylag jól működik: jó arányban kiszúrták (gyanúsnak találták) a megadott hírekbe kevert álhíreket. Sokan voltak ugyanakkor azok is, akik ezeket az álhíreket inkább igaznak tartották. Az álhíreket egyszerű, kulcsszavas Google-kereséssel ellenőrizték, álhírellenőrző, „leleplező” oldalakat nem, vagy alig használtak. Sokat elmond továbbá, hogy a résztvevők számára ez volt az első alkalom, hogy fókuszáltan azzal foglalkoztak, hogy ellenőrizzék egy hír hitelességét.
• A diákok általában magas digitális jártassággal jellemzik magukat, és ezért kevésbé tartják megvezethetőnek magukat az álhírek által. Úgy vélik, technikai-gyakorlati ismereteik jók, többnyire idegen nyelvet is beszélnek. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy néhány „külső tulajdonság” alapján el tudják dönteni egy hírről és/vagy hírforrásról, hogy mennyire megbízható, és képesnek tartják magukat a becsapós honlapok kiszűrésére. Az önbizalom ugyanakkor sokszor túlzott, és nem feltétlenül jár együtt a megfelelő ismeretekkel és jártassággal.
• Bár néhányan részt vettek korábban médiaismeret órákon, a túlnyomó többség egyáltalán nem részesült semmilyen képzésben, szisztematikus oktatásban az álhírekkel (és általában a médiaértéssel) kapcsolatban. Ez a téma sem a tanáraikkal való beszélgetésekben, sem egymás között nem jön elő elmondásuk szerint.
• Az álhírekre fókuszáló speciális oktatást, tréninget az általunk vizsgált diákok jó ötletnek tartják. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy ennek a jelenlegi mainstream oktatástól nagyon eltérő formában és módszerekkel kell történnie. A lexikálisismeret-átadás helyett a cél a gondolkodás megtanítása kell, hogy legyen. Említették továbbá a vitakultúra fejlesztésének, a pro és kontra érvelés elsajátításának, valamint a másik nézőpontja elfogadásának fontosságát. Olyan gyakorlati, interaktív módszereket tartanak érdekesnek és hatékonynak, amelyek során a fiataloknak maguknak kell megtapasztalniuk, hogy milyen készségekre van szükségük az álhírek kiszűréséhez, és ehhez milyen eszközök állnak rendelkezésükre.

Javaslatok

• Az álhírekkel kapcsolatos oktatás beépítése az oktatási rendszerbe. Az álhírekkel kapcsolatos készségek hatékony fejlesztéséhez, a fiatalok immunitásának széleskörű erősítéséhez politikai akaratra és rendszerszintű beavatkozásra van szükség: a médiaértéssel és álhírekkel kapcsolatos oktatásnak a tanterv szerves, kötelező részévé kell válnia, azt minél korábban meg kell kezdeni. Bármilyen példaértékűek és sikeresek is az alulról induló egyéni iskolai, tanári és civil kezdeményezések, ezek önmagukban eseti jellegűek, és kevés diákhoz jutnak el.
• Az álhírekkel kapcsolatos oktatás a tanárképzés részét kell, hogy képezze. A rendszerszintű beavatkozás előfeltétele, hogy felkészült pedagógusok foglalkozzanak a témával. Ehhez kiemelten fontos az álhírekkel kapcsolatos oktatáshoz szükséges ismeretek, készségek és módszerek beépítése a tanárképzésbe, erre szakosodott civil szervezetek és szakemberek részvételével.
• Rendszeres tanári továbbképzések. A tanároknak szóló tréningek, továbbképzések eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az egyszeri képzéseken oktatott technikák ritkán épülnek be a mindennapi gyakorlatba. A döntő tényező tehát a rendszeresség és az utánkövetés.
• Szükség van az iskola és a külső szereplők együttműködésére. A külső szereplők (pl. civilek, szakértők) nagy terhet vehetnek le a tanárok válláról, és új módszereket, ismereteket hozhatnak be az oktatásba az álhírekkel szembeni ismeretek és készségek fejlesztésében is. Az oktatási rendszernek nyitnia kell a kompetens külső szereplők felé, az oktatásirányításnak és az intézmények vezetésének pedig ösztönöznie kell a velük való együttműködést. 
• Tanárok kapacitásának bővítése, a leterheltség csökkentése. Szükség van a tananyag megreformálására és a tanárok leterheltségének csökkentésére, hogy a tényanyag megtanítása mellett nagyobb hangsúly, több idő és kreatív energia jusson a gyakorlati élethez, a társadalmi-közéleti részvételhez szükséges társas kompetenciák (pl. vitakultúra, empátia, együttműködés), valamint a médiaértés, az álhírekkel szembeni immunitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésére.
• Frontális oktatás helyett interaktív módszerek. A médiaoktatás már a 90-es évektől kezdve a legmodernebb pedagógiai eszköztárral dolgozik, tevékenységalapú, kooperatív, gyakorlatias, a diákok élményvilágához közel álló tevékenységekkel. A rendelkezésre álló álhír-témájú tananyagok mind ilyenek. Ezt a megközelítést kell alkalmazni más tárgyak esetében is az álhírekkel kapcsolatos kompetenciák fejlesztéséhez.
• Szinergiák megteremtése, a tapasztalatcserére és a segédanyagok megosztására alkalmas platform létrehozása. Bár több civil szervezet és állami szerv foglalkozik álhírekkel kapcsolatos oktatási segédanyagok fejlesztésével, ezek alig vagy egyáltalán nem kapcsolódnak össze. A pedagógusok magukra vannak hagyva: maguknak kell kidolgozniuk az álhírekkel foglalkozó oktatási anyagokat, és nem vagy alig ismerik a témával foglalkozó oktatási szakembereket, szervezeteket, de még a hozzájuk hasonlóan aktív kollégáikat sem. A téma iránt érdeklődő, azzal foglalkozó különböző szereplők közötti hálózat, valamint az információ-megosztást, tapasztalatcserét és a már kidolgozott oktatási anyagokhoz és jó gyakorlatokhoz való hozzáférést segítő felület létrehozásával lehetőség nyílna a tapasztalatcserére és a szinergiák jobb kihasználására.
• Szakórai keretekhez kapcsolódó segédanyagok elérhetővé tétele. Az álhírek témakörével minden szakóra keretében lehet és érdemes foglalkozni, de az elsődleges szaktárgyak, amelyek a téma mélyebb megbeszélésére alkalmasak, a következők: médiaismeret, technika, életmód, történelem és állampolgári ismeretek, magyar nyelv és irodalom, valamint az idegennyelv órák. A témát be lehet építeni a tananyagba, akár az adott tantárgy álhíreire és téves információira fókuszálva. Szükség van az egyes tárgyakhoz kapcsolódó konkrét javaslatokat, ötleteket, példákat tartalmazó segédanyagokra, útmutatókra és óratervekre, akár minden tantárgyhoz, a különböző évfolyamok igényeihez is alkalmazkodva. A téma feldolgozásában segítséget nyújtana, ha kidolgozott, konkrét példákat és feladatokat tartalmazó tanári anyagok, feladatlapok, eszközök, eszköztárak és óratervek állnának a tanárok rendelkezésére.
• Diákokat érdeklő témák. Az órai foglalkozások olyan témákat dolgozzanak fel, amelyek érintik és érdeklik a diákokat (pl. emberekkel, viselkedésekkel, képességekkel kapcsolatos, illetve influenszerekről és hírességekről szóló álhírek). Így a közéleti álhírek témájának elkerülése mellett is lehetőség adódik az álhírek kiszűréséhez és ellenőrzéséhez szükséges készségek fejlesztésére.
• Szülők képzése. A médiaoktatásra fokozottan igaz, hogy hatékonyan csak a család és az iskola szoros együttműködésében valósítható meg. Elengedhetetlen a szülők tudatosságának és ismereteinek fejlesztése, bevonása a szervezett képzésekbe. A programokba olyan elemeket is be kell építeni, amelyekben a szülő, a tanár és a diák együttműködik. A szülőkkel való kommunikációban pedig segíteni kell az osztályfőnököt és a szaktanárt is.
• Jogszabályi tudatosítás. A tanárok egy jelentős része bizonytalan abban, hogy a közéleti témák mennyire dolgozhatók fel az iskolában, ami sokszor ezek tabusításához vezet. A köznevelési törvény előírása tiltja, hogy az oktatási intézményekben pártpolitikai tevékenységet folytassanak. A közéleti témák pártsemleges, aktuálpolitikától mentes feldolgozását, a diákok közéleti részvételének felkészítését azonban nem tiltja a törvény, sőt, erre kifejezetten szükség van. Növelni kell a tanárok tudatosságát és magabiztosságát saját jogaikkal és munkájuk kereteivel kapcsolatban.
• Tanári érzékenyítés. Elő kell segíteni a tanárok témával kapcsolatos érzékenyítését, fejleszteni kell az álhírekkel szembeni védekezőképességüket. Minden iskolában ki kell választani azokat a tanárokat, akik alkalmasak az álhírekkel kapcsolatos foglalkozások megtartására és a téma hozzáértő, hiteles feldolgozására.
• Készségfejlesztés. A kutatásban részt vevő tanárok és diákok – egymástól függetlenül – részben hasonló területeket, készségeket neveztek meg, amelyeket erősíteni, fejleszteni kell az álhírek elleni védettség növeléséhez:
  • közügyek iránti érdeklődés és általános tájékozódásra való igény;
  • kritikus gondolkodás, médiaismeret, forráselemzői készség;
  • empátia, együttműködés, kommunikáció és vitakultúra;
  • az álhírekben rejlő veszélyek és a közösségi szerepvállalás fontosságának tudatosítása.
• További kutatások, utánkövetés. Jelen kutatás nem volt képes minden kérdést megválaszolni, szükség lenne az álhírek, tévhitek, összeesküvés-elméletek témakörében további rendszeres, nagymintás, diákokra fókuszáló kvantitatív vizsgálatokra is. Online kísérletes módszerekkel pedig ellenőrizhető lenne, milyen álhírekre a leginkább fogékonyak a fiatalok, és milyen módszerek a leghatékonyabbak az álhírekkel szemben. A további kutatások, hatásvizsgálatok nagyban javíthatnák az álhírek elleni jövőbeli fellépés hatékonyságát.

A teljes tanulmány itt érhető el (pdf, 2 721 KB).